Megcsalás után talpra állni és új párt találni

Megcsalás után talpra állni és új párt találni

A fiatal lány nagyon mély érzelmi válságban érkezett hozzám, ami nem csoda a tények ismeretében. Önmagában a megcsalás is hatalmas önbizalomvesztéssel, bizonytalansággal és rengeteg kétely felmerülésével jár. De ha ez még azzal is párosul, hogy minden nap szembesülsz a férfi homokba dugott fejével, mivel egy munkahelyen dolgoztok, sőt ő ráadásul még a főnököd is, akkor kész a katasztrófa. Mind a magánélet mind a munka frontján krízishelyzetbe került – nevezzük most így – Lilla.

Ő tulajdonképpen “csak” annyit akart, hogy valahogy érezze magát jobban – szünjenek meg a folytonos sírás-rohamok, a mély fájdalom és szomorúság, képes legyen tenni valamit, megértse mi történt, legyen újra önbizalma és hite. És ki nem mondottan ekkor még az is ott lebegett a gondolataiban, hogy visszataláljon a férfihez – nevezzük most így – Ferihez.

Ez nem meglepő a gyökérprobléma ismeretében. Lilla nem volt tisztában saját céljaival és személyiségével, próbált megfelelni mások igényeinek, a saját életében nem volt megfelelő helyen…konkrétan mintha nem is lett volna benne a saját valóságos életében.

Hamar kiderült, hogy szívesen elmenekül abba a biztonságos, ámde képzeletbeli világba, amelyben problémák nincsenek, mindenki olyan, amilyennek ő szeretné. Ebben a világban Feri egy olyan ember, aki sosem csalná meg Lillát, akivel nagyon jó párt alkotnak, aki megfelelő partner jövőbeni családalapítási terveihez.

A nagy összeomlás és csalódás tehát azzal is járt, hogy Lillának rá kellett ébrednie a valóságban Feri egy másik ember, aki egyáltalán nem is rendelkezik családalapítási tervekkel, imádja a szabadságát és függetlenségét. Egy ilyen szembesülés megsemmisítő hatású lehet, olyan mintha kihúznák a lábad alól a talajt. Ezért beindul a védekezés, ami nem más, mint a tagadás, a másik mentegetése és annak bizonygatása, hogy biztos van valami jó magyarázat az egészre.

Ebből végleg felébredni nem könnyű, főleg ha számbavesszük azt is, hogy Lillának ezt az érzelmi tortúrát a munkahelyén egy fontos projekten dolgozva kellett végigélnie a főnökével, Ferivel együttműködve.

Lássuk mi segített Lillának, hogy túljusson életének ezen a stresszes szakaszán:

  • általánosan erősítettük Lilla önbecsülését és hitét magában

  • Lilla fókuszát Feriről önmagára helyeztük

  • megnéztük mi akadályozza Lillát abban, hogy nyíltan rendezze a helyzetet Ferivel; hogy oda merjen állni elé és megbeszélje vele a történteket

  • mindezt úgy, hogy ez ne menjen a munkakapcsolatuk rovására

  • érzelmileg folyamatosan oldottuk a benne lévő feszültségeket, indulatokat – kimondott figyelmet fordítva arra, hogy az elnyomott, nem illő érzelmek is felszínre kerülhessenek

Mindezeken túl pedig Lilla kitartására, igyekezetére, bátorságára, változás iránti vágyára és önmagával szembeni őszinteségére is nagy szükségünk volt a megoldáshoz.

Nagyon fontos tudni, hogy egy ilyen válságnál az eredmény nem jön gyorsan. Kis változások voltak mindegyik alkalom után, de igazán átütő siker majd akkor következik be, ha elég oldalról megdolgoztuk a problémát. Hogy ez pontosan hány oldalt – azaz hány alkalmat – is jelent egyénenként változó. Lillánál ezek a felismerések és változtatások kellettek a nagy áttöréshez:

  • egyedül is képes vagyok szembenézni a valóságos világgal és megoldani benne a saját problémáimat – ok: burokban nevelték, mindentől óvták, mindenben segítették szülei

  • lehetnek saját szükségleteim és igényeim, nem önzőség önmagamat helyeznem első helyre a saját életemben – lemondó anyai minta követése helyett

  • nem kell apai engedélyre várnom, merem vállalni a felelősséget a döntéseimről, merek kudarcot vallani, hibázni – a következő általános társadalmi minta lecserélése: a felnőtté válás nehéz, felnőttnek lenni nem elég szórakoztató és vidám, kényelmesebb gyerekmódban üzemelni

  • megértés nélkül is el lehet engedni helyzeteket, embereket – a következő társadalmi minta elengedése: csak a racionális tudatunkkal megértett dolgokkal tudunk kezdeni valamit

  • érzelmek megélésének előtérbe helyezése; átélése a rossz érzelmeknek is

  • más érzéseiért nem vagyok felelős – általános tévhitek tisztázása felelősség kapcsán

  • nő vagyok, megélhetem a nőiségemet a saját módomon, vállalhatom ezt, jó nő vagyok – anyai minta hiánya, ennek pótlása a nőiség megélése kapcsán

  • kapcsolódás az istenihez, a belső bölcsességhez, a szeretethez önmagában – biztonságra találni külső támasz nélkül is

  • a változás lehet jó és izgalmas is – negatív apai minta cseréje

A tartós változás feltétele volt még, hogy Lilla javaslataimat figyelembe véve minden felismerést tudatosan átültessen a gyakorlatba, a mindennapjaiba. Az ő következetes és kitartó munkája nélkül nem érhettük volna el ezt a fantasztikus eredményt.

Júliusban kezdtük a közös munkát és Lillára novemberben rátalált a szerelem egy olyan férfi oldalán, akivel egyensúlyba került az adok-kapok és aki mellett mindig önmaga lehet. Immáron felnőtt nőként.

Facebook

Get the Facebook Likebox Slider Pro for WordPress